Még emlékszem – a shoah történetei

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapjának estéjén, április 16-án 18.00 órakor ingyenes, online előadásban mutatják be a „Még emlékszem” című filmet, melyben négy történetmesélő második világháborús emlékei elevenednek meg kortárs budapesti környezetben, animációs elemek segítségével.

A különleges film bemutatója a JCC Budapest – Bálint Ház facebook oldalán illetve ezen a linken is https://fb.me/e/VftNGckF április 16-án és azt követően 1 hétig lesz megtekinthető.

A filmet Chilton Flóra rendezte, elkészülését a Személyes Történelem Produkció és az Északi Támpont Egyesület tette lehetővé. A Személyes Történelem Produkció harmadik éve indít budapesti fiatalokkal színházi produkciót, amelyben a második világháborút megélt történetmesélők emlékeit dolgozzák fel oly módon, amely a dokumentarizmus helyett a személyes megélések és nézőpontok átadásának biztosít teret. A járvány következtében a programhoz kapcsolódó beszélgetések az online térben zajlottak, és az elmesélt történetekből a Még emlékszem című kisfilmen keresztül most a szélesebb közönség is megismerhet néhányat. A filmben azok a fiatalok játszanak, akik a beszélgetések és találkozások résztvevői voltak. A nézők a történeteket eredeti elmesélőik hangján hallhatják. A Személyes Történelemről bővebben itt lehet olvasni: www.szemelyes-tortenelem.eu.

A színházi megemlékezés holland koncepcióját a Theater na de Dam produkció megkeresésére adaptálta budapesti kontextusra Kallós Viola és Borbás Gergő, idén a Visegrádi Alap támogatásával.

Az esemény partnere a JCC Budapest – Bálint Ház, mely a Magyarországi Zsidó Szociális Segély (MAZS) Alapítvány programja.