Akik lelkiismereti ügyüknek tekintik
Igazán hideg lett most: ilyenkor elkel a nagykabát, a meleg sapka, a kötött sál, a jó cipő.
A MAZS Alapítvány a 2020-as évet azzal zárta, hogy dolgozói között gyűjtött pénzadományt, amiből 126 ezer forint értékben az Oltalom Karitítv Egyesület által támogatott elszegényedett családok közül harmincnak tudtunk értékes szárazélelmiszer csomagot vásárolni az ünnepekre.
Az adományt Hanuka második napján adtuk át az Oltalomnak.
Az élelmiszerrel együtt 8 zsák jó állapotban lévő, használt meleg téli ruhát is át tudtunk adományozni a Narancsliget Adományközpont jóvoltából.
„Az Oltalom Karitatív Egyesület olyan személyek közösségeként jött létre 1989-ben, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok, és egyének (hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegények, betegek és magányosok) együtt érző, segítőkész támogatását. Az Egyesület célja: a rászoruló, társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése.”