Iskolai bántalmazás (bullying)

Mi az iskolai bántalmazás, vagyis a bullying? 

Aligha van olyan gyerekcsoport, ahol ne fordulna elő szóbeli vagy tettleges bántalmazás. Ezek az esetek azonban legtöbbször rejtve maradnak a felnőttek előtt. Milyen jelei vannak az iskolai bántalmazásoknak és mit tehet a szülő vagy a pedagógus ellene?

A bántalmazás igen tág körben értelmezhető. Szűkebb értelemben csak a fizikai erőszaktevést szoktuk idesorolni, de valójában a csúfolódás, a zaklatás, a fenyegetés is ehhez tartozik. Az iskolai erőszak, vagyis a bullying olyan indokolatlan agresszív viselkedésforma, amely ismétlődő jelleggel és szándékosan irányul általában egy gyenge, magányos egyénre, akinek nehézségei vannak önmaga megvédésében. Általában nem nyilvános, titokban zajlik, a fenyegetések miatt esélyt sem adva a segítségkérésre. A zaklatást az egyszeri bántalmazástól vagy más konfliktushelyzettől (pl. „ártatlan” csúfolódás) három tényező különbözteti meg: erős negatívan befolyásoló hatása van, a zaklatás áldozata nem tudja élni a mindennapi életét a zaklató tevékenységének következtében – például mert állandóan félelemben vagy bizonytalanságban él; a zaklatás ismétlődik, a bántalmazó rendszeresen visszatér az elszenvedőhöz, és megismétli a cselekedetét, legyen az fizikai, szóbeli vagy szexuális tevékenység; az erőviszonyok eltolódnak: a zaklatás során a bántalmazó fél mindig több hatalommal rendelkezik (több pénze van, erősebb, több barátja van, hangosabb), és ezt fitogtatja is a zaklatás során.

Minden második iskolában bántalmazott gyerek zaklatása az online térben is folytatódik, az esetek 58 százalékánál a zaklató egy osztálytárs. Az online térben zajló megalázás, gúnyolódás a lányok körében elterjedtebb, mint a fiúknál és az sem ritka, hogy a bántalmazott nem is ismeri, vagy nem tudja beazonosítani az elkövetőt.

Az iskolai zaklatásban érintettek fele kisiskolásként, 6 és 10 éves kora között tapasztalt először bántalmazást az iskolában. 

A segítségkérés az eredmények szerint az esetek körülbelül felében hatékony, és érdemi változást idéz elő. Legtöbben először a szülőkhöz, osztályfőnökhöz és az osztálytársakhoz fordulnak, akiknek köszönhetően javul is helyzetük. A bántalmazott gyerekeknek egy jelentős része azonban úgy érzi, hogy senkivel nem tudja megosztani a problémáját.

A bántalmazó és a bántalmazott

Az iskolai bántalmazás szereplői a bántalmazó(k), az áldozat és a tanú(k). A bántalmazásban résztvevő tanú(k)nak is különböző lehet a szerepe: van olyan típus, aki szurkol, támogatja a bántalmazást; a másik szembeszáll a bántalmazóval, míg van az úgynevezett néma tanú, aki azért nem jelenti az esetet a pedagógusnak, mert attól fél, hogy a bántalmazás vele is megtörténik.

A bántalmazó gyerekre jellemző az impulzivitás, a dominancia, gyakran attól érzi magát erősebbnek, ha másokat elnyom. Alacsony önértékeléssel rendelkezik, alacsony érzelmi és szociális készségek jellemzik, gyakran nem képes felismerni és kezelni az érzéseit. Viselkedészavarok is megfigyelhetők az agresszor esetében, esetleg a bántalmazás által valamit kompenzálni igyekszik a gyerek. 

A hideg, a tekintélyelvű, a korlátozó vagy éppen az elhanyagoló nevelési stílus miatt agresszívvá válhat a gyerek. Gyakran az időhiányban szenvedő szülők a gyereket anyagilag igyekeznek kompenzálni, emiatt az ilyen gyereknek vannak a legdrágább, menő „cuccai”. Ilyen esetben az osztályban kialakulhat az a jelenség, hogyha valamelyik gyerek ebben „nem éri el azt a szintet”, piszkálni kezdik miatta.

Viselkedését tekintve a bántalmazó gyerek gyakran nem érez sajnálatot, közömbös vagy élvezi mások szenvedéseit. Ugyanakkor gyakran nem is tudja, hogy tettei hogyan hatnak a másik gyerekre.  A bántalmazó esetében megfigyelhető, hogy másoktól elvett ismeretlen eredetű tárgyakat lehet találni nála, illetve romlik az iskolai teljesítménye is.

Az áldozatszerepben lévő gyerekre is jellemző az alacsony önértékelés, illetve az alacsony érzelmi és szociális készségek. Emellett megfigyelhető még a túlérzékenység is, amely akár fizikai is lehet. Szorongó, passzív magatartású. Mivel nem tudja, hogyan álljon ki magáért, gyakran kér segítséget a pedagógustól, ami a többi gyerek szemében könnyen árulkodásnak tűnhet, így kiközösítik őt. A bántalmazott gyerekek esetében gyakran túlvédő, önállóságot gátoló nevelésről beszélhetünk. 

Gyakran a „vigyázz, le ne ess!”, „ne piszkold össze a ruhádat”, „nehogy megüsd magad”, „csak óvatosan” mondatok miatt a gyerek úgy érzékelheti, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol bármikor történhet valami rossz dolog, emiatt kialakulhat nála egy belső szorongás.

A fizikai másság (például: alacsonyabb a társainál, másképpen öltözködik) is ok lehet arra, hogy társai kiközösítenek egy gyereket. 

Verbális agresszió

Érdemes elkülöníteni a verbális és a fizikai bántalmazást. A csúfolódás pszichológiai értelemben a gyermek fejlődésmenetének része. Már kisgyermekkorban elkezdődik az a folyamat, amely az énünk kialakulásáról, annak felfedezéséről szól. Ennek az az alapgondolata, hogy más vagyok, mint a többiek, nem vagyok azonos velük. A gyermeknek meg kell tehát tanulnia elkülöníteni magát másoktól, meg kell fogalmaznia különbözőségeit és egyezéseit a többiekhez képest.

Ez a legkisebbeknél még gátak nélkül. Fontos azonban, hogy később kialakuljon a megfelelő fékrendszer, különben könnyen csúfolódásba, sértésbe csúszik át a kezdetben önmeghatározásra szolgáló jelenség. Nagyobb gyermekek esetében a szándékosság erősebben van jelen, vagyis inkább agresszió-alapú, hiszen ők már tisztában vannak vele, hogy szavakkal is lehet bántani.

A fizikai agresszió

A fizikai agresszió alapja egy velünk született ösztön, mely a túlélésünket volt hivatott segíteni azáltal, hogy a vélt vagy valós sérelem megtorlása érdekében energiát szolgáltat. Ehhez eszközül az erőt használjuk. Felnőtt korra elérjük azt a szintet, amikor fel tudjuk mérni, feltétlenül szükség van-e a túléléshez az agresszióra, és le tudjuk állítani ez irányú késztetéseinket. Ha a gyermek még nem rendelkezik megfelelő önszabályozással, vagy szocializációjának része az erőszak látványa, akkor ezt az eszközt fogja használni érdekérvényesítéskor.

Honnan tudhatjuk, hogy gyermekünket bántalmazzák? 

Néha csak az áldozat viselkedésének megváltozása, tanulmányi előmenetelében való romlás utal a háttérben zajló eseményre. A gyermek személyisége megváltozhat, befelé fordulóvá, szorongóbbá válik, emellett ingerült, feszült. Megváltozhatnak evési-alvási szokásai, könnyen elsírja magát. Nagyobb gyermek meg is fogalmazhatja az önmagával való elégedetlenséget, súlyosabb esetben néha szuicid gondolatok és késztetések is előbukkannak. 

Melyek azok a felhívó jelek, amelyek ha gyakoribbakká válnak, érdemes iskolai bántalmazásra gyanakodni:

• a gyerek „véletlenül” elesik, megüti magát,

• megmagyarázhatatlan zúzódások jelennek meg rajta,

• elhagyja, eltöri, összekoszolja a tárgyait (például: ruha, táska, vonalzó, uzsonna),

• szorongás, alvás- és étkezési zavarok jelentkeznek nála,

• pszichoszomatikus tünetek: fej- és hasfájás, fáradtság (noha az orvosi vizsgálatok nem utalnak szervi bajra),

• visszahúzódóvá, zárkózottabbá válik (nem tévesztendő össze a serdülőkori bezárkózással),

• jobban félti a telefonját, laptopját,

• otthon agresszívvá, impulzívvá válik,

• romlik az iskolai teljesítménye,

• kevesebbet beszél és találkozik a barátaival, elmagányosodik.

A szülő felelőssége

A szülők felelőssége van abban, hogy gyermekük ne váljon se bántalmazóvá, se áldozattá. Egyrészt fontos megtanítani gyermekeinknek, hogyan tud gátat szabni indulatainak, mit tegyen, ha elönti a düh. Erre jó példa, a szülő saját viselkedése. Az agresszív késztetéseket nem lehet büntetlenül elnyomni, megfelelő csatornát kell neki adnunk, hogy a társadalom számára elfogadható módon elvezetődjön. Mindenki próbál ehhez eszközöket találni: sportolunk, beszélgetünk, időnként kiabálunk, de néha rossz módszerekhez is folyamodunk, pl. az alkoholhoz, droghoz. Fontos tudnunk, hogy ezek az otthon tapasztalt viselkedésminták gyermekünk egész életét végig fogják kísérni. 

Szintén nagyon fontos dolog abban is segítenünk gyermekünket, hogyan ne váljon áldozattá. A gyermek pszichoszociális fejlődéstörténetének része, hogy társaival összeméri magát, igyekszik a megfelelő helyen pozicionálni önmagát. Ha a megfelelő helyen kezeli erősségeit-hiányosságait, és ebben a szülő is egészséges visszajelzőként szolgál, akkor egy stabil önértékelésű, erős belső tartással rendelkező gyermeket nevelhetünk. Ez az alapja annak, hogy ki mer-e majd állni önmagáért, tudja-e mozgósítani eszköztárát az esetleges konfliktusoknál.

Mit tegyünk, ha a gyerekünk az áldozat?

Az áldozat szerepben lévő gyerek sokszor sajnos magát hibáztatja, jogosnak érzi a bántalmazást, azt hiszi, ő tehet róla.

Fontos, hogy a gyerek érezze:

• elmondhatja, ha bajba került,

• szabad rosszul éreznie magát,

• segítséget fog kapni.

Gyakori reakció, hogy a bántalmazott gyerek védi az agresszort, éppen ezért nem meri elmondani a zaklatást, mert attól tart, a bántalmazó majd rajta tölti ki a haragját. Éppen ezért fontos, hogy a gyerek tudja, mit tesz a felnőtt, mi a következő lépés, együtt beszéljék át a lehetséges megoldásokat. Fontos, hogy szülőként ne ítélkezzünk, és ne bíztassuk a gyereket arra, hogy legközelebb üssön vagy szóljon vissza. Ehelyett inkább erősítsük a gyereket, bíztassuk a határozottságra és arra, hogy merjen segítséget kérni a tanáraitól. 

Rendkívül fontos a gyermeknek, hogy a szülőt a maga oldalán tudhatja. Ha támogató szülőként segítünk hatékonyan feldolgozni az eseményeket, a negatív tapasztalat akár talpraesettebbé, életrevalóbbá is teheti gyermekünket.

Ha már megtörtént a bántalmazás, elsődleges feladatunk a gyermek fizikai épségének biztosítása, minden érzelmi tompítás csak ezután következhet. Ha minden reggel pofonnal várják a mosdóban, hiába oldjuk mesékkel vagy beszélgetéssel a gyermek szorongását. Ha az eseményt nem is tudjuk semmissé tenni, az érzelmi hatásokat tompíthatjuk – első körben az érzelmek legalizálásával.

Ha legyintünk, vagy „ne is foglalkozz vele!” felkiáltással elbagatellizáljuk a történteket, a gyermek úgy érzi, megélt érzelmeit is lekicsinyeljük. Ez tovább rontja önértékelését, növeli az értéktelenség-érzést. Fogadjuk el a benne kavargó érzéseket, próbáljunk ezekkel foglalkozni. „Biztosan nagyon bánt a dolog, hogy ezt mondták rád. Mit gondolsz, miért tették? Mi zavar téged ebben? És mit tudsz mondani legközelebb egy ilyen helyzetben?”

Elmesélhetünk hasonló, velünk történt eseményt, ötleteket adhatunk, mit célszerű tenni egy ilyen helyzetben. A legfontosabb, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a gyermekkel. Erősítsük meg abban, hogy ami történt, nem az ő hibája! Segítsünk neki olyan tevékenységet találni, amiben visszanyerheti önbizalmát, kikapcsolhat. Ha nekünk nem akar megnyílni, segítsünk találni egy felnőtt bizalmi személyt, akivel szívesen beszélne (pl. rokon, tanár, iskolapszichológus).

Mit tegyünk, ha a gyerekünk az agresszor?

A zaklatás, a bullying bizonyos mértékig a természetes szocializáció velejárója. Mindig is jelen volt a gyermekközösségekben, a része annak, ahogy a gyermekek megtanulják azt, hogy hogyan lehet pozícionálódni, népszerűségre szert tenni egy közösségen belül, és azt is, hogy az egyes cselekedeteiknek milyen hatása van a másik emberre. Fontos azonban, hogy ennek meg legyen húzva az egészséges határa. 

Bántalmazó gyakran abból a gyermekből vagy fiatalból lesz, aki tanúja, vagy elszenvedője volt (vagy jelenleg is az) a bántalmazás valamelyik formájának egy másik helyzetben, közösségben, akár a családban. A bántalmazó viselkedés legfőbb rizikófaktorai nagyon hasonlóak az áldozattá válás kockázati tényezőihez: társas, baráti kapcsolatok hiánya, magányosság, rossz mentális állapot és impulzív személyiség.

Mit tehetünk, ha a gyermekünk az agresszor? A gyereknek tudnia kell, hogy a bántás nem megengedett. Ha mégis előfordul, tudja azt, hogyan teheti jóvá a károkozást. Fontos tudatosítani, hogy nem a gyereket kell megváltoztatni, hanem az adott viselkedést. Derítsük ki, hogy pontosan mi történt és hívjuk fel a gyerek figyelmét arra, hogy az ilyenfajta viselkedés elfogadhatatlan. Beszélgessünk a következő lépésről, hogyan teheti jóvá a bántalmazást, milyen következményei vannak a tetteinek.

Amit a szülők tehetnek még, hogy a társas készségek fejlesztése és a gyerekek internethasználatának ellenőrzése által igyekeznek megelőzni a bántalmazást. 

Amikor mégis megtörténik a bántalmazás, és az iskola jelzi azt a szülő felé, akkor szerezzünk pontos információkat az esetről. A miért tetted? helyett, inkább azt kérdezzük: pontosan mi történt?

Őrizzük meg a hidegvérünket, kerüljük az indulatokat és ne beszéljünk negatívan a másik gyerek szüleiről! Működjünk együtt az iskolával (osztályfőnökkel, iskolapszichológussal) a helyzet kezelésében! Fontos, hogy a családban ne legyenek tabutémák, a gyerek tudja: mindent meg lehet beszélni, a kudarc is megoldható, megbeszélhető. Ugyanakkor ne mentsük fel a gyereket a felelősség alól, és ne mi tegyük jóvá, „intézzük el” a tetteit.

Hogyan lehet tenni ellene az osztályközösségben? 

Ha a megfelelő védelem biztosítva van, ki kell segíteni őt az esetleges marginalitásból, meg kell erősíteni a pozícióját az osztályban, lehetőséget kell adni neki, hogy megmutathassa erősségeit. Az agresszort a megfelelő jogi szankciókkal párhuzamosan osztálybeli pozíciójának átalakításával gyengíthetjük.

Online bántalmazás

Az internetes zaklatás során ugyanúgy érvényesül a három feltétel: erős negatív tartalmat közvetít a bántalmazó a bántalmazottnak, rendszeresen ismétli a tevékenységet, és mindezt a hatalma fitogtatásával éri el. A neten gyakran úgy, hogy arctalanul tesz bántó megjegyzéseket különböző közösségi oldalakon, online játékok felületén vagy egy általa készített előnytelen fotót oszt meg a zaklatás elszenvedőjéről. Mivel az online térben zajlik, ahol a bántalmazó nem látja az áldozatát közvetlenül, így azt sem, milyen hatást, reakciót ér el nála, ezért a szokásos empátia mechanizmusok nem működnek.

Tipikus online szexuális bántalmazás, amikor a gyermek szexuális tartamú képek vagy videók címzettje, vagy őt kényszerítik arra, hogy küldjön ilyen tartalmú képet, videót magáról. Az intim képek, videók beleegyezés nélküli megosztása és azokkal való zsarolás is az online szexuális bántalmazás egyik formája. Idetartozik még az ún. grooming vagy becserkészés jelensége is. Ebben az esetben egy idegen felnőtt általában azért férkőzik a gyermek bizalmába, hogy szexuálisan kihasználja.

Nagyon kockázatos tevékenység a szexting, amikor a fiatalok szexuális tartalmú üzeneteket vagy meztelen, félmeztelen erotikus képeket, videókat osztanak meg magukról. Ezek a tartalmak a későbbiekben nagyon könnyen képezhetik alapját különböző visszaéléseknek, például zaklatásnak vagy zsarolásnak. Minden 18 éven aluliról készült, szexuális izgalom felkeltésére alkalmas felvétel gyermekpornográf tartalomnak minősül, annak továbbküldése pedig gyermekpornográf tartalom terjesztésének, vagyis meztelen képeket egymásnak küldözgető kamaszok akár büntetőügybe is keveredhetnek gyermekpornográfia vádjával.

A gyermekek, fiatalok az interneten számos káros, veszélyes tartalomhoz is hozzáférhetnek. Ilyen lehet például az agresszív, erőszakos tartalom. Olyan felületek, ahol önkárosító magatartásra, kábítószerfogyasztásra, vagy terrorcselekményre hívnak fel gyermekeket, fiatalokat vagy ahol rasszista, uszító tartalommal találkoznak.

A cyberbullying online zaklatást, bántalmazást, megalázást jelent, áldozatává szinte bárki válhat. A számítógép- és játékfüggőség problémája is felerősödött a pandémia alatt, és az akkor kialakult szokásokat sajnos a karantén megszűntével is magukkal vitték a gyerekek. 

Tipikus megnyilvánulási formái lehetnek: 

• bántó, fenyegető üzenetek sorozatos küldése, 
• megalázó, kínos, ciki fényképek vagy videók készítése egy gyermekről, fiatalról, és ezek megosztása az interneten, közösségi oldalakon, Youtube-on stb., sokszor óriási elérést produkálva, 
• támadó, dühös, fenyegető hozzászólások küldése a közösségi platformokra, chat szobákba, online játékok oldalaira (trollkodás),
• az online közösség egy tagjának a csoportból való kirekesztése, kiközösítése, 
• egy gyermek, fiatal titkainak a kibeszélése, személyes információk megosztása engedély nélkül, 
• egy konkrét gyermeket, fiatalt támadó gyűlölködő oldal, online csoport létrehozása, 
• megalázó, bántó online szavazás indítása egy gyermekről, fiatalról, 
• gyermeket vagy fiatalt önkárósító magatartásra (pl. vagdosás, öngyilkosság) buzdító online tevékenység (pl. Kék Bálna jelenség), • fake, azaz kamu profil létrehozása, személyes adatok, fényképek vagy online profilok ellopása azzal a szándékkal, hogy egy gyermeket, fiatalt lejárasson, • egy gyermek vagy fiatal intim képek küldésére való kényszerítése vagy szexuális tartalmú beszélgetésbe való kényszerítése, • online szexuális zaklatás, például szexting (lásd alább a keretben) során küldött intim képekkel való visszaélés vagy megalázó, szexuális tartalmú hozzászólások írása egy gyermek vagy fiatal közösségi oldalára.

Mit lehet tanácsolni? El kell fogadnunk, hogy a legfiatalabb generáció számára a digitális térben való jelenlét legalább annyira fontos, mint ami a fizikai térben történik. A fiatalok nagy része úgy tekint az internetre, mint a globális közösséghez való tartozás eszközére. Az internet jelenti számukra az „összeköttetést a világgal”, az internet az, ami „közelebb hozza a világot”. Nem érünk célt azzal, ha megtiltjuk az online jelenlétet vagy elvesszük a telefont, okoseszközt. Helyette inkább törekedjünk arra, hogy egy olyan bizalmi kapcsolatot alakítsunk ki a gyermekünkkel, amelynek része az internethasználatról való beszélgetés is. Érdeklődjünk a gyermekünknél arról, hogy mit szeret csinálni online, milyen alkalmazásokat használ, kikkel van kapcsolatban stb. Meg is kérhetjük, hogy mutassa meg nekünk hogyan működnek ezek. Amikor beszélgetünk vele a napjáról, hozzuk szóba az internethasználatot is. Az online jelenléte és tevékenységei ugyanúgy a mindennapos beszélgetéseknek a részei kell, hogy legyenek.

Érdemes végig gondolnunk, hogy az adott helyzetben szükséges-e lépnünk, jeleznünk az online térben (pl. fotó törlése, komment, profil jelentése), megelőzve így a probléma súlyosabbá válását. Ha igen, akkor keressük fel az adott internetes platform szolgáltatóját és jelentsük az esetet! A helyzet súlyosságától függően előfordulhat, hogy hivatalos, esetleg jogi útra szeretnénk terelni az ügyet. Súlyos helyzetnek számít például, ha az adott cselekmény bűncselekmény. A cyberbullying egyes esetei kimeríthetik például a zaklatás vagy a zsarolás tör- vényi tényállását Például amennyiben egy fiatal tartósan és visszatérő jelleggel akár szóban vagy telefonon, SMS-ben, közösségi oldalakon keresztül provokálja osztálytársát, vicc tárgyává teszi, rendszeresen bántja, azzal kimerítheti a zaklatás törvényi fogalmát. Megvalósulhat a zsarolás büntetőjogi tényállása, ha a gyerekek rendszeresen pénzt erőszakolnak ki az osztálytársuktól és ellenszegülés esetén veréssel fenyegetőznek.

Az iskolának kiemelt figyelmet kell fordítania az intézményben megjelenő erőszak megelőzésére. Amennyiben az iskolától nem kapunk segítséget, jelezhetünk az illetékes gyermekjóléti szolgálatnak is. 

Hatékony lehet ún. mediációs, resztoratív technikák alkalmazásával kezelni a helyzetet. A bántalmazónak meg kell értenie milyen hatással volt a cselekedete az áldozatra, a közösségre és erre a klasszikus büntetőeljárás nem feltétlenül alkalmas. Ha mégis jogi útra terelődne az ügy, a bizonyítás az egyik kulcsfontosságú elem lesz, ezért mentsük le a sértő, bántó tartalmakat, vagy készítsünk róluk képernyőképet.

A MAZS Alapítvány Jaffe Zsidó Családsegítő szolgálata többféle módon tudja segíteni a gyermekes családokat. Ezekről itt lehet bővebben olvasni: Jaffe Zsidó Családsegítő Szolgálat szolgáltatásai.

***

Ajánlott források és segítségnyújtási pont: UNICEF Magyarország

Források: Unicef.hu; Maszol.ro; zaol.hu; https://digitalisgyermekvedelem.hu/linkgyujtemenyek