Szolgáltatások igénybevétele
A családsegítő szolgálat munkatársai minden ügyféllel kötnek írásban egy együttműködési megállapodást. A megállapodás fontos eszköz ahhoz, hogy a közösen kialakított célok elérése érdekében mindenki (az ügyfelek és a családgondozók egyaránt) tisztán lássa a jogait és a kötelezettségeit, valamint azokat a módszereket és szerepeket, melyek megjelennek a közös munkában.
Szervezeti célunkkal és küldetésünkkel összhangban olyan zsidó közösség építésében szeretnénk segíteni, amelynek tagjai fontos értéknek tartják az egymás iránti felelősségérzetet. Számítunk arra, hogy az általunk támogatott családok aktívan részt vesznek a közösségi programjainkon is.