Az emberekről szól, nem pedig a tárgyakról

A MAZS Alapítvány Narancsliget Adományközpontja mára a zsidó negyed izgalmas színfoltjává vált. A Síp utca 17 alatt található zegzugos kincsesbányába sokan hoznak adományt, és sokan is visznek el. A Narancsliget legfontosabb célja, hogy a Jaffe Zsidó Családsegítőt támogassa; ugyanakkor gyakran jut el innen adomány más civil szervezetnek, egyesületeknek, menhelynek vagy vidéki elszegényedett közösségeknek. Az adományozóknak hála a Narancsligetben sok a munka – ezért folyamatosan segítségre van szükségük az adománybolt vezetőinek.

Szerencsére ezen a nyáron sokan jöttek segíteni. Az 50 órás önkéntes szolgálat letöltésére középiskolásokkal teltek meg a helyiségek, akik hasznos tapasztalatot is szerezhettek itt, és bepillanthattak a munka világa. Olyan szülők is érkeztek segíteni, akiknek gyermekeit a Jaffe Zsidó Családsegítő Szolgálat támogatja. Ők azért jöttek, hogy visszaadjanak valamit a MAZS Alapítványnak a sokféle támogatásért.

Vannak olyanok is, akik kötelezettség nélkül jönnek – és amit itt kapnak az kézzel nem fogható. Az egyik ilyen állandó önkéntesünkkel, Lempner Szilvivel beszélgettünk arról, hogy miért is jár már több mint 5 éve rendszeresen a Narancsliget Adományközpontba segíteni.

Ez az első szervezet, akinek segíted a munkáját? Egyáltalán hogy találtad meg a Narancsligetet?

Szilvi: Én már régebben is önkénteskedtem, nem ez az első ilyen helyem. Korábban a Vöröskeresztnek segítettem. Érdekes módon ez alkalommal a Bálint Házban regisztráltam magam segítőnek, ők javasolták, hogy ide jöjjek. A Narancsligetet már ismertem, mert jártam itt többször is.

Az embereknek általában manapság semmire sincs idejük, arra meg végképp nehezen találnak időt, hogy önkéntes munkát végezzenek. Te miért kezdtél neki az önkénteskedésnek?

Szilvi: Nekem ez teljesen természetes, hogy segítek, fontos része az életemnek. Elég sok a szabadidőm, mert egyedülálló vagyok. A munkahelyi elfoglaltságaimat pedig tudom úgy szervezni, hogy jusson időm mindenre. Vendéglátásban dolgozom ugyan, de szerencsére a munkahelyi beosztásom lehetővé teszi, hogy ide is el tudjak jönni, és csak néha okoz kihívást a szervezés. A lakóhelyemhez is közel van a Síp utca, az utazás nem okoz gondot, kényelmes a közelség. Én egyébként anyukámtól tanultam, hogy ezt így kell csinálni – bár nekem, nekünk korábban senki nem segített. Egy borsodi picike településről származom, Belegrádról. Egy gátőr házban laktunk, rengeteg volt a meló, sokat kellett dolgozni, hogy rendben tudjuk tartani az otthonunkat – ott szoktam meg, hogy dolgozni kell. Akkor is, ha nem pénzért.

A munkád után nem vagy túl fáradt ide is eljönni, és itt is dolgozni? Egyáltalán, milyen gyakran jössz a Narancsligetbe?

Szilvi: Hetente 2-3 alkalommal tudok itt tölteni több órát is. Fontos része az életemnek az itteni közösség és a Narancsligetet vezető lányok. Lelkileg feltölt – tetszik, hogy több féle dolgot is tudok itt csinálni, és nagyon szerethető az, hogy mennyi féle szervezetnek, milyen sok embernek tud az Adományközpont segíteni. Több civil szervezettel is kapcsolatban vagyunk, a Jaffén kívül tudunk támogatást nyújtani mélyszegénységben élő közösségeknek, ukrán menekülteknek, hajléktalanokat támogató szervezeteknek is – szerteágazó a segítség.

Ez az Adományközpont az emberekről szól, nem pedig a tárgyakról, amiket itt látunk. Ráadásul azért elég vicces is itt lenni, sokat nevetünk, jó a hangulat, a társaság, és izgalmasak, érdekesek a dolgok, amiket behoznak az adományozók.

Milyen munkát lehet itt találni? Nem untad még meg az elmúlt 5 év alatt, amit itt csinálsz?

Szilvi: Általában ruhákat válogatok, rendszerezek, raktárat tartok rendben. Gyakorlatilag enyém a Vintage részleg, én tartom rendben. Azt nagyon szeretem, hogy van saját felelősségem. De aki idejár önkénteskedni, az egyből ráérez ezekre a dolgokra – például az a sok fiatal is, aki az 50 órás közösségi szolgálatot itt töltötte el. A COVID óta kevesebb az önkéntes itt is, illetve az átlagéletkor is jelentősen átrendeződött – régebben idősebb önkéntesek is jártak ide rendszeresen segíteni, amit én nagyon szerettem, de a pandémia óta sajnos nem így van. Én remélem, hogy idős koromban is tudok majd önkénteskedni – úgy képzelem el magamat idősnek, hogy ilyeneket fogok majd csinálni.

Mennyire tudsz azonosulni a Narancsliget anyaszervezének, a MAZSnak a céljaival és szerepével?

Szilvi: Nagyon fontosnak tartom azt, amit a MAZS Alapítvány csinál. Egyrészt, ahogy a holokauszt túlélőket támogatja. Az is nagyon fontos, szerintem, hogy az itt adományokért kapott pénzt a Jaffe Zsidó Családsegítőre fordítják, és sok családnak, gyereknek segítenek ezzel. Én a saját részemről mindenkinek segíteni szeretnék, aki ide betér. Ráadásul még az alapszakmámat is tudom itt hasznosítani – először ugyanis eladónak tanultam, de akkor ezt nem élveztem, itt viszont igen. Mondjuk a Narancsligetben nem ugyanolyanok a termékek, nincsen semmiből sem még egy ugyanolyan, sokkal izgalmasabbak a dolgok, mint egy hagyományos üzletben. És az emberek is.

Mi a terved, meddig maradsz, meddig fogsz itt kitartani?

Szilvi: Ameddig csak lehet. 

Lempner Szilvi, a Narancsliget Adományközpont önkéntese
Narancsliget Adományközpont
Narancsliget Adományközpont