A MAZS Alapítvány csapat is részt vett a szeptember 18-án megrendezett Judafesten, a zsidó kultúra ünnnepén, melyet a JCC Budapest – Bálint Zsidó Ház szervezett.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a kollégáinknak és a csodálatos önkéntes segítőinknek, mert az idő és a fáradtság ellenére nagyon jó kis csapat verődött össze, és jó volt ebben is együtt lenni.

Volt néhány nagyon örömteli találkozásunk. Többen is megálltak, hogy elmondják, hogy végtelenül hálásak a MAZS Alapítvány munkájáért, és hogy nem tudják szavakban kifejezni, hogy ez mekkora segítség nekik. Egy kliensünk külföldre szakadt hozzátartozója szintén megköszönte, hogy vagyunk, és hogy édesanyja mellett az utolsó pillanatig ott voltunk.

Egy másik szervezettől is meglátogattak és dicsérték az áldozatos munkát, illetve azt is megjegyezték, hogy a mi standunk a legszebb, és látszik rajta, hogy még itt a hidegben is milyen hangsúlyos a filozófiánk.

Egy drága kliensünk boldogan kiáltott fel, mikor arról beszéltünk, hogy a Szarvasi Szenior Tábor jövőre már talán ismét elindul. A Narancsligetet mindenki nagyon dicsérte, többen hiányolták a kirakodó vásárt, de mindenkit rá lehetett beszélni, hogy jövő héten szaladjanak be és helyben is adjanak hangot az örömüknek. ❤️

(Köszönet a szívmelengető beszámolóért Balahoczki Móninak.)

A képen látható személyek: a MAZS munkatársai, egy önkéntesünk, illetve a MAZSIHISZ egyik munkatársa.