Jom Hasoa ve Hagvura – mi így emlékeztünk

A Magyarországi Zsidó Szociális Segély (MAZS) Alapítvány csapata a tegnapi napon a Cipők a Duna partján emlékműnél rótta le tiszteletét Jom Hasoa ve Hagvura alkalmából a Holokauszt Áldozatai és Hősei előtt.

Taly Shaul, a MAZS Alapítvány igazgatója elmondta, hogy „május 5-én volt a „Jom Hasoa ve Hagvura” emléknapja Izraelben, amikor együtt emlékezünk a holokausztra, és annak a sötét időszaknak az eseményeire, amelyek 1933 és 1945 között történtek Európában. Egyúttal a zsidó hősiesség előtt is fejet hajtunk – azok előtt, akik harcoltak; azok előtt, akik ellenálltak; és azok előtt, akik mindent megtettek, hogy túléljék.  

Izraelben ilyenkor reggel megszólalnak a szirénák, a forgalom is megáll, és az emberek 2 perces néma csönddel adózva megpróbálják elképzelni, hogy mi történhetett a holokauszt idején. Utána következnek a megemlékezések, az Élet Menete felvonulás, a programok Yad Vashemben és a Parlamentben – mind megannyi állomás egy hosszú és szomorú napon.

És most itt vagyunk a holokauszt után 80 évvel. Egymást érik a rendezvények, és többet beszélünk a holokausztról mint bármikor máskor. Mostanában gyakran elhangzik a kérdés, hogy miért ennyire fontos az emlékezet, miért kell ennyi program, miért nem lehet továbblépni és a jövőre fókuszálni? Hiszen már annyira távol vagyunk időben attól a szörnyű időszaktól…Erre én nem szeretnék választ adni – hisz mindannyian tudjuk a saját válaszunkat, tudjuk, hogy miért kell emlékezni az áldozatokra és a hősökre, és miért nem tudunk továbblépni úgy, hogy nem emlékezünk a múltra.

Örülök, hogy eljöttünk ide mi együtt, a MAZS Alapítvány munkatársai, erre az emlékhelyre, a Cipőkhöz a Duna partjára, immár negyedik éve. Itt nincsenek számok, nincsenek kiírva nevek, és nincsenek képek – csak pár cipő. Ezek a cipők annyira szimbolikusak: lehetnének az enyémek, lehetnének a tiétek. És milyen kicsi a távolság köztük és a Duna között – amilyen kicsi lehet a távolság az élet és a halál között.

Mindegyikőtöknél van egy kis dobozban egy sárga gyertya – és mindegyik dobozban van egy név is. Ez a sárga gyertya (#Yellow Candle) egy projekthez kötődik, amit úgy hívnak, hogy „Minden embernek van neve”. Az a célja, hogy emlékezzünk a nevére azoknak az embereknek, akiket a holokauszt idején meggyilkoltak, és akik után senki nem maradt, hogy tovább vigye az emléküket. Ezért gyújtsuk meg a gyertyákat, olvassuk  fel a neveket, és emlékezzünk most mi rájuk – a holokauszt áldozataira és hőseire.”

Ezt követően dr. Kardos Péter főrabbi kaddist mondott, a gyászolók imáját; majd a MAZS csapata a sárga gyertyáikat meggyújtva a cipők közé helyezte a Duna partjára. 

*jelentése: a holokauszt áldozatainak és hőseinek napja