Segítség a menekülteknek

Az elmúlt hetek eseményeire a MAZS Alapítvány Narancsliget Adományközpontja is reagált. Több szervezettel együttműködünk, és folyamatosan keressük a további lehetőségeket is arra, hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni. Közel egy hete sikerült összefogásban adományt eljuttatni a határra, és a határon túlra is – ennek részesei lehettünk ruházat és ágynemű adományozásával.

De az elmúlt napokban sok más módon is segítettünk: két fiatal nőt elláttunk ruhákkal és cipőkkel – egyikük papucsban érkezett Budapestre; de több menekült fiatalt, gyereket, nagyszülőt és egész családokat el tudtunk látni ruhával, játékkal, babakocsival, tisztálkodási szerekkel, még táskával is. Tegnap pedig több menekülteket fogadó szállodába küldtünk ruhákat és töltöttük fel a gyereksarkokat játékokkal.

Mindezt tehettük azért, mert Ti lehetővé teszitek ezt adományaitokkal. És tehetjük azért, mert olyan erős az összefogás, hogy túlmutat a szervezeteken. Köszönjük a kollégáknak, mások kollégáinak, a csapatmunkának, az adományozóinknak, és mindazoknak, akik viszik a hírünket!

És köszönjük azoknak, akik elfogadják a segítségünket!

Várunk Önkéntesként, ha szeretnél velünk segíteni – gyere be, ha jót akarsz!