A Nemzetközi Holokauszt Emléknapon filmpremierrel és különleges színházi vetítéssel emlékeznek a „Személyes Történelem” produkció létrehozói.

Második világháborús történetmesélők szólalnak meg Chilton Flóra rendezésében a Személyes történelem – A színfalak mögöttcímű interjúfilmben, amely online premier keretében lesz megtekinthető. A filmben fiatalok olyan holokauszt túlélőkkel és időskorú budapesti lakosokkal beszélgethetnek, akiknek még saját emlékeik vannak a háború idejéről.

Az esemény Facebook live-on keresztül lesz elérhető a Személyes Történelem – Theater na de Dam Budapest és a JCC Budapest – Bálint Ház Facebook oldalán, valamint a www.szemelyes-tortenelem.eu weboldalon január 27-én szerda 20.00 órától. A Facebook esemény elérhető itt: https://fb.me/e/MSlW784L

Az interjúfilmet „Kint sincs senki” címmel kortárs környezetben játszódó színházi előadás követi Kallós Viola rendezésében: az egykori budapesti gettó területét színházi sétán járhatja végig a közönség online módon.  „Háborúban frontvonalak mentén élünk, külső és belső frontvonalak mentén. A második világháborúban az otthon, a saját nemzet is demarkációs vonalak mentén hasadt. Kik azok, akik választhatták a szabadságot? Kik azok, akik kockázatot vállaltak már a születésükkel, vagy azzal, ha gyermeknek adtak életet? Mik azok a pillanatok, amikor átléphetünk egy határvonalat?” Ezeket a kérdéseket teszi fel az előadás, amelyet 18 középiskolással végzett közös kutatómunka eredményeként hoztunk létre az alkotók, a holokausztot megélt idős emberek személyes történetei alapján.

A Nemzetközi Holokauszt Emléknaphoz Európa másik 7 nagyvárosában is kapcsolódnak ifjúsági csoportok: Varsóban, Pozsonyban, Prágában, Kaunasban, Torinóban és Ludwigsburgban.

A program partnerei a holland Theater na de Dam, az Itt és Most Társulat, az Északi Támpont Egyesület és a JCC Budapest – Bálint Ház. Az emlékprogram a Visegrádi Alap támogatásával valósul meg. 

Az esemény Facebook live-on keresztül elérhető lesz a JCC Budapest – Bálint Ház Facebook oldalán is.

***

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója.