Összefoglaló a „Mi történik a gyermekemmel?” – ADHD és autizmus tünetek, felismerés, diagnosztika című előadásról

A Jaffe Zsidó Családi és Közösségi Pont számára fontos cél, hogy az általa támogatott családokat a mindennapi nehézségeik megoldásában ne pusztán azonnali segítségnyújtással támogassa, hanem olyan tudással, kapaszkodókkal és közösségi élményekkel is, amelyek hosszú távon erősítik a szülőket és rajtuk keresztül a gyerekeket is. Ezen cél érdekében indította a Jaffe Zsidó Családi és Közösségi Pont a Varázsdoboz Fejlesztő Központtal közösen azt a 3 alkalmas előadássorozatot, melynek középpontjában a neurodivergens gyermekeket nevelő szülők támogatása áll. Célunk, hogy ezt a témát szakértők segítségével járjuk körbe.

Neurodivergensnek azokat az embereket nevezzük, akiknek az idegrendszere, agyműködése és gondolkodása eltér az átlagostól, vagyis a „neurotipikusnak” tekintett normától. A kifejezést nem egyetlen konkrét diagnózisként használják, hanem gyűjtőfogalomként különböző állapotokra, mint például az autizmus spektrum zavar (ASD), a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), specifikus tanulási zavarok (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, és egyéb állapotok, pl. Tourette-szindróma, érzékelési (szenzoros) feldolgozási eltérések.

Elmondhatjuk, hogy vannak közöttük kiemelkedően teljesítő, kreatív, tehetséges, feladatorientált, ötletgazdag és mélyen koncentráló emberek. A neurodivergens gyermekek nevelése sok örömet és különleges élményt is adhat, ugyanakkor a szülők számára gyakran olyan kihívásokat is jelent, amelyekkel nem könnyű egyedül megbirkózni. A mindennapi helyzetek kezelése, az intézményi és társadalmi környezet elvárásai, a megfelelő segítség megtalálása, valamint a gyermek és a család szükségleteinek összehangolása folyamatos figyelmet és jelentős érzelmi energiát igényel. Sok szülő érezheti úgy, hogy kevés a használható információ, nehéz eligazodni a lehetőségek között, vagy egyszerűen nincs kivel megosztania a tapasztalatait.

Hisszük, hogy egy gyermek támogatása a család támogatásával kezdődik. Fontosnak tartjuk, hogy a szülők ne maradjanak egyedül a kérdéseikkel, és egy elfogadó, támogató közösség részeként töltekezhessenek. Mert minél több megértést, tudást és támogatást kapnak a családok, annál inkább lehetőségük nyílik arra, hogy minden gyermek a saját egyéniségének és szükségleteinek megfelelően bontakozhasson ki.

Előadássorozatunkkal szeretnénk teret teremteni a tájékozódásnak és a kérdezésnek, tapasztalatmegosztásnak. Olyan szakembereket hívunk, akik gyakorlati tudással és szemléletformáló gondolatokkal segíthetik a szülőket abban, hogy jobban megértsék gyermekeik működését, felismerjék erősségeiket, és magabiztosabban találjanak válaszokat a mindennapi kihívásokra.

Az első előadás központi témája a diagnózis volt, „Mi történik a gyermekemmel?” – ADHD és autizmus tünetek, felismerés, diagnosztika” címmel. Az előadást Klincsok Nóra gyógypedagógus és pszichopedagógus tartotta.

Az első alkalmon közösen jártuk körül, mit jelent a neurodiverzitás, és hogyan jelenhet meg az ADHD és az autizmus óvodás- és iskoláskorban. Beszéltünk a leggyakoribb tünetekről, a felismerés lehetőségeiről és arról is, hogyan zajlik a diagnosztikai folyamat: mikor érdemes segítséget kérni, kikhez fordulhatunk, és mit jelent valójában egy diagnózis.

Mindennek célja: hogy a szülők ne csak a tüneteket lássák, hanem jobban megértsék gyermekük működését és szükségleteit.

***

Hogyan különböztethetjük meg az életkori sajátosságokat a neurodivergens idegrendszeri működés jeleitől, és hogyan ismerhetjük fel a gyermek nehézségei mellett az abban rejlő különleges erősségeket is?

Minden szülőben időről időre felmerül a kérdés, hogy gyermeke szokatlan, kiszámíthatatlan vagy intenzív viselkedése belefér-e még az életkori sajátosságokba, pl. ha gyakran elkésik, ismétlődő kézmozgásokat végez (pl. repked), figyelme elkalandozik, ügyetlen a tesiórán, folyton akad vele kapcsolatosan valami nehézség – vagy pedig a különleges viselkedése mögött valamilyen idegrendszeri eltérés bújik meg. A felsorolt jeleknek többféle oka lehet; önmagukban nem jelentenek diagnózist.

A neurodivergens emberek másképp érzékelnek, máshogy figyelnek és kapcsolódnak. Ez nem egy speciális diagnózis, sokfajta árnyalata lehet. Fontos fejben tartani, hogy a neurodivergenciát ne kizárólag a nehézségek oldaláról közelítsük meg. Az eltérő idegrendszeri működés bizonyos környezetben komoly érték lehet. Közülük sokuknak vannak egyéni erősségeik, pl. az ADHD-val élő gyermek lehet speciálisan fókuszált, egyes autista gyermekekre jellemző lehet, hogy bizonyos mintázatokban olyan szabályszerűségeket vesznek észre, amit mások nem; kitartóak és alaposak. Egyes gyermekek az érzékszervi ingerek apró különbségeire is érzékenyen reagálhatnak.”, bár a fokozott érzékenység nem feltétlenül jelent pontosabb észlelést vagy különleges képességet. Egyes ADHD-val élő gyermekek erőssége lehet a kreativitás, az ötletgazdagság vagy az összefüggések felismerése. Vagyis a támogatási szükségletek és az erősségek együtt jelenhetnek meg, és ugyanaz a környezet más-más terhelést jelent nekik.

Egy óvodás gyermek mozgásigénye akkor is nagy lehet, ha neurotipikus az idegrendszere. A pici gyerekek érzelmi reakciói is gyakran erősek. De mikor mondjuk azt, hogy túl sok a mozgásigénye? Vagy túl erős az érzelmi reakciója? Vagy túl hamar csökken a koncentrációja? Mi az, ami még belefér az életkorába, és mi az, ami már az átlagostól eltérő idegrendszeri működésre utalhat?

Ezekre a kérdésekre nem mindig könnyű választ adni, hiszen minden gyermek más ütemben fejlődik, és másképpen reagál a környezetére. Éppen ezért különösen fontos, hogy a szülők tudatosan figyeljék és megfigyeljék gyermekük viselkedését.

A kép AI generált részeket tartalmaz

KÖNYV AJÁNLÓ: Peg Dawson és Richard Guare: Okos, de szétszórt (a végrehajtó funkciók fejlesztése) című könyv.

Milyen viselkedésbeli jelek esetén érdemes szakemberhez fordulni, és hogyan dönthetjük el, hogy a gyermek nehézségei már túlmutatnak az életkori sajátosságokon?

Érdemes szakember segítségét kérni, ha a gyermek viselkedésében tapasztalt nehézségek tartósan és visszatérően jelentkeznek, az életkorához képest feltűnően intenzívek, vagy akadályozzák a mindennapi tevékenységeit, például a játékot, a tanulást és a társas kapcsolatok kialakítását. Ovis korban például egy kedves ölelés szép gesztusként értelmezhető, de túlzottnak tarthatjuk, ha egy kisgyerek mindenkit ölelget vagy lökdös. Vagy amíg valakinek egy kicsi inger is elég ahhoz, hogy reagáljon, másnak a neve szólítása sem elegendő. Ugyanígy érdemes megfigyelni a viselkedést, ha a kisgyermek folyamatosan félbeszakítja szüleit, környezetét. A nehezen fékezhető mozgás is lehet árulkodó jel. Akkor is fontos lehet a segítség, ha ezek a nehézségek jelentős terhet jelentenek magának a gyermeknek vagy a családnak. Nem egy-egy kiragadott viselkedés vagy tünet alapján érdemes következtetéseket levonni, hanem az ismétlődő mintázatot, annak tartósságát és a gyermek mindennapjaira gyakorolt hatását kell figyelembe venni. Egyetlen jel önmagában még nem jelent diagnózist, de elegendő ok lehet arra, hogy kérdéseinkkel szakemberhez forduljunk.

Milyen formában jelentkezhet az ADHD a 3–10 éves gyermekeknél, és hogyan ismerhetjük fel a figyelem, az aktivitás és az önszabályozás életkorhoz képest eltérő nehézségeit?

Az ADHD 3–10 éves korban elsősorban a figyelem és az aktivitás szabályozásának nehézségében mutatkozhat meg, de a tünetek életkoronként eltérő formában jelentkezhetnek. Óvodáskorban a gyermeknek nehézséget okozhat a várakozás, gyakran félbeszakít másokat, gyorsan vált egyik játékról a másikra, és mozgását nehezen tudja fékezni. Kisiskoláskorban ez megjelenhet abban, hogy elveszíti a feladat fonalát, nehezen kezd hozzá vagy fejez be egy tevékenységet, gyakran elhagyja a felszerelését, és nehézséget okoz számára az órai figyelem fenntartása. Fontos tudni, hogy az ADHD hiperaktivitás nélkül is jelen lehet: előfordulhat, hogy a gyermek csendesebb, visszahúzódóbb, figyelme mégis könnyen elterelődik. Ugyanakkor egy számára érdekes vagy izgalmas tevékenységbe akár hosszú időre is képes elmélyülni.

Hogyan ismerhetjük fel az autizmus jeleit a 3–10 éves gyermekeknél, és milyen sajátosságokkal találkozhatunk a társas kapcsolatok, a kommunikáció, a rutinok és a változásokhoz való alkalmazkodás terén?

Az autizmus 3–10 éves korban elsősorban a társas kommunikáció és a rugalmas alkalmazkodás területén mutatkozhat meg, de a jelek életkoronként eltérő formában jelentkezhetnek. Óvodáskorban a gyermek a kortársaihoz képest eltérő módon kapcsolódhat másokhoz, megjelenhetnek ismétlődő játékminták vagy mozdulatok, és nehézséget okozhatnak számára a váratlan helyzetváltozások, például az udvari játék vagy az étkezés megszokott rendjének megváltozása. Kihívást jelent ilyenkor az idő fogalma, és a rendelkezésre álló idő értelmezése, beosztása. Ilyenkor apró fogásokkal vagy segédeszközökkel lehet segíteni a gyerekeknek az idő értelmezhető beosztásában – pl. időmérőt, timert állítunk be a következő eseményhez, ami segít abban, hogy ne zavarodjanak össze a tevékenységek közötti váltástól.

Kisiskoláskorban az autizmus spektrumon lévő gyermek nehezebben értheti meg a kimondatlan társas szabályokat, a csoporthelyzetek és a közösségi együttlétek pedig kimerítőek lehetnek számára. Sok autista gyermek számára különösen fontos a kiszámíthatóság és a megszokott rutinok megtartása. Fontos azonban tudni, hogy az autizmus akkor is jelen lehet, ha a gyermek jól beszél, tart szemkontaktust, és kifejezetten érdeklődik mások társasága iránt: ezek önmagukban nem zárják ki az autizmust.

Hogyan jelenhet meg egyszerre az autizmus és az ADHD egy gyermeknél? Milyen viselkedéseket eredményezhet ez a kettősség?

Az AuDHD az autizmus és az ADHD együttes előfordulását jelöli. Ilyenkor mindkét állapot diagnosztikai szempontjait vizsgálják, hiszen a kétféle idegrendszeri működés sajátosságai egyszerre lehetnek jelen, és akár ellentmondásosnak tűnő viselkedést is eredményezhetnek. A gyermek például erősen igényelheti a kiszámíthatóságot, ragaszkodhat a megszokott napirendhez, és megterhelő lehet számára a változás, ugyanakkor a figyelemszabályozás nehézsége miatt mégis könnyen elkalandozhat a rutin során, vagy elakadhat a teendők sorrendjének követésében. Előfordulhat tehát, hogy szeretné pontosan ugyanúgy végig csinálni a reggeli készülődést, ahogyan máskor szokta, mégsem tudja tartani annak lépéseit. Ez a kettősség a gyermek és a környezete számára is kihívást jelenthet.

Az AuDHD az autizmus és az ADHD együttes diagnosztizálása, de nem külön diagnózis. Ezzel kapcsolatban a folyamatos külföldi diagnosztikus vizsgálatok magyar vonatkozásba való helyezése zajlik napjainkban.

 A két állapot sajátosságai átfedhetnek, ezért elkülönítésükhöz és együttes jelenlétük megítéléséhez részletes fejlődéstörténet és komplex vizsgálat szükséges.

A kép AI generált részeket tartalmaz

Milyen idegrendszeri sajátosságok és háttérben meghúzódó okok befolyásolhatják a gyermek viselkedését?

A gyermekek viselkedését sokszor nem könnyű értelmezni. Előfordulhat, hogy egy gyermek nehezen viseli a hangos zajokat, elhúzódik az érintéstől, folyamatosan mozog, vagy éppen egy váratlan helyzetben sírással, kiabálással reagál. Máskor látszólag teljesen visszahúzódik, elcsendesedik, és nehéz vele kapcsolatot teremteni. Ezek mögött a reakciók mögött gyakran olyan idegrendszeri sajátosságok és nehézségek állhatnak, amelyek megértése segíthet abban, hogy megfelelően támogassuk a gyermeket.

Hogyan befolyásolják a gyermek mindennapjait a szenzoros sajátosságok, és mit jelent, ha bizonyos ingerekre túlérzékenyen reagál, másokat viszont alig érzékel, vagy éppen folyamatosan keresi az erősebb ingereket?

Az érzékszervi ingerek feldolgozása gyermekenként eltérő lehet, de a neurodivergens gyerekek esetében kihívást jelenthet, hogy ugyanannál a gyermeknél a különböző ingerekre eltérő reakciók is megjelenhetnek – pl. a hajszárító hangja annyira zavarja, hogy befogja a fülét a gyerek, de máskor pedig „fülsüketítően” énekel. Ennek például oka lehet az, hogy a saját hangja ismerős számára, a külvilág zajait viszont kevésbé tudja abszolválni. Ezért fontos figyelni, hogy mik azok az ingerek, amik provokálják gyermekünket.

A túlérzékenység azt jelenti, hogy a gyermek számára a környezet egyes ingerei – például a hangos zajok, az erős fények, bizonyos ruhák anyaga vagy akár egy váratlan érintés – kifejezetten megterhelők lehetnek. Ami másnak hétköznapi környezeti hatás, az számára kellemetlen vagy akár elviselhetetlen is lehet.

Alulérzékenység esetén a gyermek kevésbé veszi észre vagy kevésbé intenzíven érzékeli az egyes ingereket. Előfordulhat például, hogy nem reagál bizonyos hangokra, vagy kevésbé érzékeli a fájdalmat, a hideget és a meleget.

Az ingerkereső viselkedés szintén gyakori jelenség: a gyermek sokat mozog, szeret különböző felületeket tapintani, tárgyakat rágcsál, ugrál, vagy erőteljesebb testi ingereket keres. Ezek a viselkedések sokszor az önszabályozást segítik.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szenzoros sajátosságok önmagukban nem bizonyítják az ADHD vagy az autizmus jelenlétét. Ugyanakkor fontos információt jelenthetnek a gyermek működésének és szükségleteinek megértésében.

Van olyan, hogy „hiszti”? Mit érdemes mindenképpen tudnunk a meltdown és a shutdown fogalmáról a dühkitörésekkel összefüggésben?

Amikor egy gyermek elveszíti a kontrollt, sírni kezd, kiabál vagy éppen teljesen visszahúzódik, a környezet gyakran egyszerűen hisztinek vagy rossz viselkedésnek minősíti a történteket. Pedig fontos különbséget tenni a különböző reakciók között, és megérteni, mi vezetett az adott helyzethez.

A meltdown a túlterhelődés intenzív érzelmi és viselkedéses reakciókkal járó megnyilvánulása lehet. Ilyenkor a gyermek elveszítheti a kontrollt a viselkedése felett, sírhat, kiabálhat, hevesen reagálhat, és nehezen tudja szabályozni az érzelmeit. A háttérben gyakran az ingerek, az érzelmi megterhelés vagy a felgyülemlett feszültség áll.

A shutdown során a túlterhelődés visszahúzódással, csökkent válaszkészséggel és a kommunikáció nehezítettségével járhat. A gyermek elcsendesedik, visszahúzódik, nehezen válaszol a kérdésekre, esetleg úgy tűnik, mintha teljesen elérhetetlenné válna. Ez nem feltétlenül tudatos elutasítás vagy dac, hanem az idegrendszer túlterhelődésre adott reakciója lehet.

Fontos, hogy a meltdown és a shutdown kiváltó okainak és az előzményeinek feltárása szükséges, mert a reakció pusztán a külső viselkedésből nem különíthető el biztosan. Dühkitörésnél is fontos a biztonság és a megnyugvás támogatása.

Ahelyett, hogy a „hiszti” címkével illetnénk a gyermeket, érdemes megvizsgálni, mi történt előtte, milyen ingerek érték, mennyire volt fáradt, és mi okozhatta a túlterhelődést.

Ilyen helyzetben az elsődleges feladat a biztonság megteremtése. Segíthet, ha csökkentjük a környezeti ingereket, kevesebbet beszélünk, nem próbáljuk azonnal kérdésekkel vagy magyarázatokkal terhelni a gyermeket, és időt hagyunk neki a megnyugvásra.

A kép AI generált részeket tartalmaz

Hogyan zajlik a diagnosztikai út Magyarországon?

Ha a szülőben vagy a gyermekkel foglalkozó szakemberekben felmerül az ADHD vagy az autizmus gyanúja, fontos, hogy a megfelelő szakmai segítség felé induljanak el.

Az első lépés általában a gyermek viselkedésének és fejlődésének megfigyelése, valamint az ezzel kapcsolatos tapasztalatok megosztása. Ebben a folyamatban a szülők mellett az óvodapedagógusok, a tanítók, a tanárok és a házi gyermekorvos is fontos szerepet játszhatnak.

Magyarországon két, egymással kapcsolatban álló, de eltérő célú vizsgálati úton kell végig menni a diagnózisig.

Az egészségügyi kivizsgálás gyermekpszichiátriai szakrendelésen vagy autizmusdiagnosztikai teamben történhet. Ennek célja a klinikai diagnózis felállítása, az esetleges társuló nehézségek feltárása és a megfelelő ellátási terv meghatározása.

A pedagógiai vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága végzi. Ennek során azt vizsgálják, hogy a gyermeknek milyen nevelési és oktatási szükségletei vannak, illetve milyen támogatásra, fejlesztésre lehet szüksége az óvodai vagy iskolai környezetben.

A két folyamat párhuzamosan fut. Mindkettő fontos információkkal szolgálhat a gyermek szükségleteinek megértéséhez és a megfelelő támogatás kialakításához, amelyet a gyermekpszichiáter, mint szakember kapcsol össze a diagnosztika kapcsán.

Mi történik a kivizsgálás során?

A diagnosztikai folyamat nem egyetlen tesztből vagy kérdőív kitöltéséből áll. A szakemberek több forrásból gyűjtenek információt, hogy minél átfogóbb képet kapjanak a gyermek fejlődéséről és mindennapi működéséről.

A vizsgálat része lehet a gyermek fejlődéstörténetének áttekintése és a szülőkkel folytatott részletes beszélgetés. Fontosak az óvodából vagy iskolából érkező pedagógusi megfigyelések, a különböző kérdőívek és a gyermek viselkedésének közvetlen megfigyelése is.

Szükség esetén célzott vizsgálatokra is sor kerülhet, illetve a szakemberek más, hasonló tüneteket okozó lehetséges okokat is igyekeznek tisztázni.

A vizsgálat általában kb. 2- 2,5 órán keresztül zajlik, és érdemes úgy készülni rá, hogy legyen nálunk harapnivaló és innivaló. Fontos, hogy felkészítsük a gyereket a vizsgálatra, elmondjuk neki, hogy mire számítson. A vizsgálat egy közös beszélgetéssel kezdődik, majd a szülővel külön beszélget egy pszichológus, a gyermekkel pedig egy gyógypedagógus. A gyermek életkorához, állapotához mérten lehet benne pihenőidő.

A folyamat végén a család visszajelzést kap az eredményekről, valamint arról, hogy milyen további lépésekre, fejlesztésre vagy támogatásra lehet szükség.

Lényeges, hogy egyetlen teszt, kérdőív vagy vizsgálati benyomás önmagában nem elegendő a diagnózis felállításához. A szakemberek a különböző információkat együttesen értékelik.

Mit tehetünk már most, a diagnózistól függetlenül?

A gyermek támogatásához nem feltétlenül kell megvárni a diagnózis megszületését. Már néhány apró, tudatos változtatás is sokat segíthet a mindennapokban.

  • Egyszerű, rövid utasítások: egyszerre csak egy feladatot vagy következő lépést fogalmazzunk meg, hogy a gyermeknek ne kelljen túl sok információt egyszerre feldolgoznia.
  • Kiszámítható napirend: a látható napirend és a változások előzetes jelzése biztonságérzetet adhat, és csökkentheti a bizonytalanságból fakadó feszültséget.
  • Mozgás és pihenés: igazítsuk a gyermek szükségleteihez a mozgás lehetőségét és a nyugodt, ingerszegény pihenőidőt.
  • Együttműködés a pedagógusokkal: osszuk meg egymással a megfigyeléseinket, és próbáljuk közösen megérteni, milyen helyzetek segítik, illetve nehezítik a gyermeket.

Talán a legfontosabb szemléletváltás, hogy a gyermek viselkedését ne csupán kezelendő problémaként lássuk, hanem próbáljuk megérteni, milyen szükséglet, nehézség vagy túlterhelődés húzódhat meg mögötte.

A legfontosabb kérdés tehát nem az, hogy „Miért viselkedik így a gyermek?”, hanem az, hogy „Mi teszi ezt a helyzetet könnyebbé a gyermekemnek?”

Ez a szemlélet segíthet abban, hogy a gyermek ne a környezetéhez való folyamatos alkalmazkodás kényszerét élje meg, hanem olyan támogatást kapjon, amelyben biztonságban, megértve és elfogadva fejlődhet.

***

Az „Értsük meg együtt” előadássorozat következő része november 18-án szerdán, 17.00-18.30 között lesz a Varázsdobozban.

Az előadás azok számára is érthető, követhető és ajánlott, akik az első részen nem tudtak részt venni. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni itt lehet: jaffejfs@mazs.hu.